- Részletek
- Találatok: 1382
Napjaink egyik súlyos problémája, hogy az emberi élet a születés előtt nem részesül megfelelő tiszteletben, szeretetben és védelemben. A legártatlanabb, a legvédtelenebb emberi lényeket, az emberi embriókat megfosztják életüktől.
- Részletek
- Találatok: 1037
„Szeretettel köszöntöm a magyar híveket, különösen azokat, akik Miskolcról, Tesmagról, Gödről, Dányból és Kislétáról jöttek. Megemlékezem a kolontáriakról, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat és mindenkiről, akiket a mérgező iszap sújtott. Imáimba zárom azokat, akik életüket veszítették. Szívesen adom apostoli áldásomat rátok és mindazokra, akik az érintettek segítségére sietnek. Dicsértessék a Jézus Krisztus!” – mondta a Szentatya az október 13-ai, szerdai általános kihallgatáson részt vevő...
- Részletek
- Találatok: 1110
A Magyar Televízió 2010. október 17-én 11.00 órakor a vörös iszap áldozatainak emlékére és minden szenvedő résztvevőjének lelki felépülésére fölajánlja azt a szentmisét, melyet az ajkai Jézus Szíve templomból közvetít. Külön kérik a devecseri és kolontári lakosokat, akik Ajkán találtak menedéket, hogy vegyenek részt a szertartáson.
- Részletek
- Találatok: 1227
Október 11-én a Szatmári Római Katolikus Püspökség konferenciatermében sajtótájékoztató keretében mutatták be a Szatmári és a Debrecen–Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye, továbbá a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye közös tervét, melynek értelmében egy éven keresztül együtt dolgoznak majd a családokért.
- Részletek
- Találatok: 1244
Rá kell ébrednünk arra, hogy közösségeink csak akkor képesek nemcsak a megújulásra, hanem önmagában a fennmaradásra és működésre, ha azok, akik a közösség tagjainak vallják magukat, hajlandók és képesek felajánlani minden tudásukat, szeretetüket és képességüket a közösség szolgálatára. Egy közösségnek senki sem lehet úgy tagja, hogy csupán elfogadja a közösség erőforrásait. Krisztus mindenkitől kérdezi: „Te mit hoztál, mit hozol az egyházközségedbe?”


Rádió hallgatása

