Szűrők

mtiAz OTP Bank azonnali segítségként 50 millió forintot utal át a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak támogatására a Magyar Kármentő Alap számára, hogy a segítségnyújtás mielőbb a rászorulók rendelkezésére álljon.

Október 8-án Teremtés a tudományban és a művészetben címmel tudományos előadássorozatot rendezett a Püspöki Konferencia a Magyar Katolikus Kultúra Napjainak keretében.

A Belvárosi Színházban tartott rendezvényen Dr. Tóth Kálmán A Világegyetem kialakulásának néhány kérdése – válaszok a modern kozmológiában címmel; Dr. Freund Tamás Természetes szelekció és evolúció mint az élővilág teremtésének eszköze, valamint Dr. Rózsa Huba A világ és az emberiség kezdete a Bibliában címmel tartott előadást.

Az előadások...

Elhangzott október 12-én a Szent Péter bazilika altemplomában lévő Magyarok Nagyasszonya-kápolnában, amelyet harminc évvel ezelőtt, 1980. október 8-án szentelt fel II. János Pál pápa.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Magyarok Nagyasszonya ünnepén mindig újra és újra arról elmélkedünk, hogy nekünk, magyaroknak valóban különleges kapcsolatunk van-e a Szűzanyával? A történelem emlékezete úgy őrzi, hogy igen. Hiszen itt e kápolnában is láthatjuk azt a jelenetet, amikor a hagyomány szerint Szent...

Isten bizalmasa címmel jelent meg a Kairosz Kiadó új interjúkötete, amelyben Beer Miklós püspökkel Spangel Péter beszélget.

Szüntelenül kell imádkozni, mert Isten végtelenül nagylelkű, irgalmas és jó, és válaszol az imáinkra – hangsúlyozta a vasárnapi evangéliumról elmélkedve XVI. Benedek pápa, aki két olasz, egy spanyol, egy lengyel, egy kanadai és egy ausztráliai szentet avatott október 17-én a római Szent Péter téren.