- Részletek
- Találatok: 14766
Az alábbi naptár az Özséb-Hírekben közzétett heti programjainkat tartalmazza. Az Özsébé-Hírek ide kattintva megtekinthető
.
Ha a heti programjainkat, vagyis az Özséb-Híreket emailben szeretné megkapni, ide kattintva feliratkozhat hírlevelünkre.
A naptár ICAL címe.
- Részletek
- Találatok: 1255
A színházi rendező, Robert Hossein, aki több drámát is színpadra állított már Jézus életéről, most 2011. augusztus 13-ára, Lourdes-ba tűzte ki legközelebbi bemutatóját. Egy asszony, akit Máriának hívtak című darabja olyan előadás lesz, melynek során a zarándokok meghallgathatják, hogyan meséli el Mária Jézus életét a kis Bernadette Soubirous-nak. A francia rendezővel a La Croix című lap beszélgetett.
- Részletek
- Találatok: 1311
Egy nemzetközi társaság, a „Consejo Nacional de Laicos” kezdeményezésére október 18-án, 9 órakor gyermek-imaórát szerveznek a világ minden táján az egységért és a békéért.
A Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények gyermekei és tanulói csatlakoztak a kezdeményezéshez. Közel háromezer diák (pontosan 2.915 fő) mondja el közösen a rózsafüzért – ki-ki a saját tartózkodási helyén – minden ember lelki békéjéért, a családok, az országok és az egész világ egységéért,...
- Részletek
- Találatok: 1291
Nincs olyan ember, aki nem talál legalább egy kivetni valót plébániája vagy egyházmegyéje életében. Mivel az Egyház tagjai emberek, mindig van javítani való.
Egy dolog látni, imádkozni és megoldani a gondot, és más dolog elmélyülni a kritikában.
Pontosan ezt teszik a „Megkeseredett Katolikusok Klubjának” tagjai, a legjobban szervezett egyházmegyében, vagy plébánián is csak negatív észrevételeik vannak, és szenvedélyesen azon köszörülik a nyelvüket. Ez az evangéliumi rész a szemüveg, amin...- Részletek
- Találatok: 1188
Egyetlen orvos vagy kórház sem vonható felelősségre, ha lelkiismereti okokból megtagadja abortusz vagy az eutanázia végrehajtását – foglalt állást strasbourgi őszi ülésszakán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése. A közgyűlés október 7-én tárgyalta Christine McCafferty brit baloldali képviselő jelentését.


Rádió hallgatása

