OLVASMÁNY Iz 61, 1-2a. 10-11

    Az Isten Lelke az Ószövetségben az ő teremtő és éltető erejét jelentette. A próféta tudja, hogy ezt a Lelket kapta küldetéséhez. Feladata az, hogy tanúskodjék Isten irgalmasságáról, hogy hirdesse az örömhírt az elhagyatottaknak, hogy gyógyítsa a megtört szívűeket Küldetését megtiszteltetésnek veszi és örömmel teljesíti. Ebben előképe a Messiásnak, aki majd egészen birtokolja a Szentlelket és meghozza a szabadulást a bűntől.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből

    Egyedül a Megváltó hozza meg az igazi boldogságot.

A próféta így beszél:
    Az Úr Lelke nyugszik rajtam.
Azért kent föl az Úr és küldött engem,
hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
és meggyógyítsam a megtört szívűeket.
Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak,
és szabadságot a börtönök lakóinak.
Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.
    Nagy örömmel örvendezem az Úrban,
lelkem ujjong az én Istenemben,
mert az üdvösség ruhájába öltöztetett,
s az igazság köntösét terítette rám.
Felékesített, mint a vőlegényt, aki koszorút visel,
és mint a menyasszonyt, aki ékszerekkel díszíti magát.
Mert amint a föld megtermi növényeit,
és a kert veteményeket sarjaszt,
úgy sarjasztja ki az Úristen az igazságot,
és a magasztalást minden nép színe előtt.

Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR Lk 1, 46-48. 49-50. 53-54    3a. tónus.

Válasz: Lelkem ujjongva hirdeti  Istenemnek dicsőségét. Vö. Iz 61, 10b

Előénekes: Magasztalja az én lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Mivel tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,* íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Hívek: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

E: Mert nagy dolgot művelt velem ő, aki hatalmas, * ő, akit Szentnek hívunk.
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma * azokon, akik istenfélők.
H: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

E: Az éhezőket minden jóval betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
Gondjába vette gyermekét, Izraelt, * megemlékezett irgalmáról.
H: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

SZENTLECKE 1 Tessz 5, 16-24

    A hívő kereszténynek joga van az örömre, hiszen megkapta a kinyilatkoztatást az élet értelméről, erkölcsi kötelességeiről, a bűnbocsánatról és Isten irgalmáról. Ez az ismeret igazítja el az imában és a földi javak értékelésében. Tudja, hogy a Szentlélek működik az Egyházban, segíti az igazság megtalálásában, és erőt ad arra, hogy gyengesége ellenére is kitartson a jóban.


SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből.

    Ôrizze meg Isten a szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül!


    Testvéreim! Legyetek mindig derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok meg mindent, és a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok.
    A békesség Istene szenteljen meg titeket, hogy tökéletesek legyetek. Ôrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Hűséges az, aki meghívott benneteket, ő majd végbe is viszi.

Ez az Isten igéje.

ALLELUJA

Alleluja. 7. szám.
Az Úr lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Iz 61,1 – 7b. tónus
Alleluja.

EVANGÉLIUM Jn 1, 6-8; 19-28

    János feladata volt a Messiás útjának előkészítése és a róla való tanúskodás. Tanúskodása előképe lehet a keresztény magatartásnak is. Semmi kiváltságot és dicsőséget nem követel magának. Ô nem a Messiás, nem Illés, nem a Próféta, akit úgy vártak, mint a nagy átalakulás megszervezőjét. Jánosnak egy feladata van: a bűnbánat hirdetése. De jelzi a Messiás igazi nagyságát is: Szentlélekkel fog keresztelni, nem csupán vízzel, vagyis valóban Istenhez kapcsolja a hívőt.


+ EVANGÉLIUM Szent János könyvéből


    Köztetek van az, akit ti nem ismertek.

    Abban az időben:
    Föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról.
    János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: ,,Ki vagy te?'' Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: ,,Nem én vagyok a Messiás.''
    Ezért megkérdezték tőle: ,,Hát akkor? Talán Illés vagy?''
    ,,Nem vagyok'' – felelte.
    ,,A próféta vagy?''
    Erre is nemmel válaszolt.
    Azt mondták tehát neki: ,,Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?''
    Ezt felelte: ,,A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját'', amint Izajás próféta mondta.
    A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: ,,Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?'' János így válaszolt: ,,Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.''
Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.

    Ezek az evangélium igéi.
   
Egyetemes könyörgések Advent 3. vasárnapjára

Pap:    Imádkozzunk, testvéreim, hogy a tiszta lélek derűjével készülhessünk Megváltónk eljövetelének ünnepére!

Lektor:
    1.    Világosítsd meg, Urunk, Szentatyánkat, N. pápát és püspökeinket, hogy mindig a helyes úton vezessék népedet!
        Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

    2.    Irányítsd az államférfiakat, hogy jóléthez és boldogsághoz segítsék a nemzeteket!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    3.    Áraszd el tanításod fényével az oltár körül egybegyűlt híveket!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    4.    Töltsd el a keresztény szeretet melegével otthonainkat!
        Hívek: Kérünk téged . . .

5.    Tedd boldoggá elhunyt testvéreinket örök világosságod által!
        Hívek: Kérünk téged . . .

Pap:    Urunk! Keresztelő János tanúságot tett szent Fiad eljöveteléről. Add, hogy örömmel fogadjuk őt a földön, és boldogító látását élvezhessük a mennyben! Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Hívek:    Ámen.