OLVASMÁNY Ez 2, 2-5

    A próféta küldetése Isten irgalmának a jele. Az Úr előre látja a nép hitetlenségét és a próféta visszautasítását, s ennek ellenére küldi őt. Isten az embert szabad akaratú lénynek teremtette, ezért újra és újra válaszút elé állítja. De azért a szövetségben vállalt hűségről nem feledkezik meg. A prófétai küldetés Krisztusban teljesedett be. Ő is megtapasztalta a visszautasítást, de nem szűnt meg igazolni, hogy küldetése az Atya irgalmának jele.


OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből

    A választott nép ellenszegül a kegyelemnek, de az Úr irgalmas,
    és prófétákat küld megmentésére.

    Ezekiel így ír prófétai meghívásáról:
    Az Úr megszólított engem, a Lélek eltöltött, lábaimra állított, és hallottam, amint az Úr beszélt hozzám.
    Ezt mondta nekem: ,,Emberfia, elküldelek Izrael fiaihoz, a lázadókhoz, akik fellázadtak ellenem. Ők és atyáik lázadoztak ellenem mind a mai napig. Fiaiknak kemény a fejük és megátalkodott a szívük. Hozzájuk küldelek, hogy mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten. Akár meghallgatják, akár nem hallgatják – mert hiszen lázadó nemzedék ez –, megtudják, hogy próféta van közöttük.''

    Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 122, 1-2a. 2bcd. 3-4    2. tónus.   

Válasz: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk. 2cd. vers.

Előénekes: Szememet hozzád emelem, * hozzád, aki a mennyben lakozol.
Íme, miként a szolgák szeme * uruk kezére figyel.
Hívek: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

E: Miként a szolgálók szeme úrnőjük kezére, * úgy tekintünk Urunkra,
Istenünkre, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
H: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

E: Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, * mert igen elteltünk gyalázattal.
Túlságosan megtelt a lelkünk * a dúslakodók gúnyolódásával és a kevélyek megvetésével.
H: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

SZENTLECKE 2 Kor 12, 7-10

    Pál apostol fel tudta mérni a kegyelem nagyságát. Krisztus megismertette magát vele, apostollá tette, küldetést adott neki, sikeressé tette munkáját, de a szenvedéstől nem óvta meg. Az ő egyéniségének is a küzdelmes életben kellett alakulnia. Isten nem kényezteti el azokat, akikre feladatot bíz. Ezért csak az ő segítségében bízhatunk, nem a saját képességeinkben.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből

    Gyöngeségeinkben Krisztus megerősít minket.

    Testvéreim! Hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: ,,Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.''
    Ezért legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakjék bennem. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

    Ez az Isten igéje.

ALLELUJA

Alleluja. 7. szám.
Az Úr Lelke van rajtam, * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Lk 4, 18 – 7b. tónus.
Alleluja.

EVANGÉLIUM Mk 6, 1-6

    A történet igazolja, hogy az emberek a hit terén is nagyban függnek az előítéletektől és a földi szempontoktól. Nem azt keresik, hogy Jézus tanítása és csodái isteni eredetre mutatnak-e, hanem megrekednek annál, hogy Jézus ott nőtt fel szemük előtt. Semmi rendkívüli nem volt sem rajta, sem a rokonságán. De Jézus nem használ külön eszközt a meggyőzésükre. Módszere olyan, hogy minden jóakaratú ember felismerheti benne az isteni küldöttet. Az embernek az a kötelessége, hogy keresse az igazságot és nem követelheti, hogy Isten az ő elgondolása szerint alakítsa az üdvösség útját.

+ EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

    A názáretiek nem ismerik fel Jézusban a Megváltót,
    mert nincs hitük.

    Abban az időben:
    Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában.
    Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: ,,Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?'' És megbotránkoztak benne.
    Jézus erre megjegyezte: ,,Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.'' Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.

    Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések Évközi 14. vasárnapra

Pap:    Testvéreim! Mennyei Atyánk üdvözíteni akar minket. Imádkozzunk most azért, hogy kegyelmét mindig készséges lélekkel fogadjuk!

Lektor:
    1.    Áraszd, Urunk, Egyházad pásztoraira az erősség Lelkét, hogy mindig bátran hirdessék az evangéliumot!
        Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

    2.    Vess gátat a világban a hitetlenség terjedésének, és az Egyház elleni gyűlöletnek!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    3.    Óvd meg a népeket attól, hogy a földi jólét keresésében letérjenek az örök üdvösség útjáról!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    4.    Ne engedd, hogy valaha is visszautasítsuk a felismert igazságot!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    5.    Add, hogy az ifjúság készséggel kövesse lelkiismeretének jóra ösztönző szavát!
        Hívek: Kérünk téged . . .

Pap:    Mindenható, örök Isten! Szent Fiad mondotta, hogy aki a Szentlélek ellen vétkezik, nem nyer bocsánatot sohasem. Kérünk, óvj meg minket a megátalkodás szellemétől, hogy bűneink bocsánatát elnyerhessük! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek:    Ámen.