OLVASMÁNY ApCsel 1, 15-17. 20a. 20c-26

    A 12 apostol az ószövetségi nép 12 törzsére utal. Isten új népét Jézus a 12 apostolra alapozta. Ezért kellett Júdás helyét betölteni. Mintegy 120-an vannak jelen, s ez a 12 tízszerese. Isten új népe reménnyel indul, van jövője. Apostolnak olyan férfit választanak, aki tud tanúskodni Jézus feltámadásáról. Az Egyház tehát a húsvétból fog táplálkozni, s a feltámadást és az örök életet fogja hirdetni.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből

    Az apostolok Júdás helyébe Mátyást választják,
    hogy velük együtt tanúskodjék a feltámadásról.

Jézus mennybemenetele után egy alkalommal, amikor a testvérek mintegy százhúszan lehettek együtt, Péter szólásra emelkedett:
    ,,Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek előre megmondott Dávid szája által Júdásról, azok vezetőjéről, akik elfogták Jézust. Közénk tartozott, és ő is részt kapott a mi szolgálatunkból. Benne van ugyanis a Zsoltárok könyvében: »Tisztségét kapja meg más.« Kell tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik mindig velünk voltak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt – kezdve János keresztségétől egészen addig a napig, amikor felment a mennybe –, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.''

Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barszabbásznak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: ,,Uram, te ismered mindenkinek a szívét, mutasd meg, kit választasz e kettő közül, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre kerüljön.'' Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így őt a tizenegy apostolhoz sorolták.

    Ez az Isten igéje.


VÁLASZOS ZSOLTÁR 102, 1-2. 11-12. 19-20ab    11. tónus.
Válasz: Urunk, Istenünk * a mennyben állította fel trónusát. 19a. vers.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 11. szám.

Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Urunk, Istenünk * a mennyben állította fel trónusát.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

E: Amilyen magas az ég a föld fölött, * irgalma az őt félőkhöz oly hatalmas.
Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.

Hívek: Urunk, Istenünk * a mennyben állította fel trónusát.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

E: Az Úr a mennyben állította fel trónusát, * királyi hatalmával uralkodik a mindenségen.
Mind, ti angyalai, áldjátok az Urat, * ti hatalmasok, akik teljesítitek parancsát.
Hívek: Urunk, Istenünk * a mennyben állította fel trónusát.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

SZENTLECKE 1 Jn 4, 11–16

    Itt kifejeződik a vallás alapvető problémája: Isten láthatatlan és felfoghatatlan, hogyan győződünk meg mégis jóindulatáról és irgalmáról? Az apostol megadja a választ. Az üdvösség történetében, főleg Jézus életében, halálában és feltámadásában Isten jelét adta annak, hogy ő irgalommal fordult az ember felé, ezért hihetünk benne. Mióta a szeretet a hitelesítő tényező. Ha megvan bennünk a szeretet az emberek iránt, akkor abból a szeretetből is van bennünk valami, amellyel Isten szereti a világot. Aki a szeretetben marad, az Istenben marad.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből

    Aki megmarad a szeretetben,
    az Istenben marad, s az Isten őbenne.

    Szeretteim! Ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő pedig bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk.
    Mi láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút, a világ Üdvözítőjét. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten benne marad, és ő is az Istenben. Megismertük a szeretetet, amelyet Isten helyezett belénk, és hittünk benne. Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten őbenne.

Ez az Isten igéje.

ALLELUJA

Alleluja. 4. szám.
Jézus mondja: + ,,Nem hagylak árván titeket. * Visszajövök hozzátok és örülni fog majd szívetek.'' Jn 14, 18 – 4g. tónus.
Alleluja.

EVANGÉLIUM Jn 17, 11b-19

    A főpapi ima azt tanúsítja, hogy az Egyház és az emberiség üdve mennyire az Atya és a Fiú üdvözítő tervének a tárgya. Az Atya azért küldte a Fiút a világba, hogy kinyilatkoztassa az ő üdvözítő szándékát és végbevigye a megváltás művét. Jézus azt kéri az Atyától, hogy őrizze meg övéit az igaz tanításban, s ő maga is ígéri, hogy értük szenteli magát, vagyis amit véghezvitt áldozatával, azt állandóan felajánlja az Atyának üdvösségük érdekében.

+ EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

    Legyenek egyek, miként mi egy vagyunk!

    Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, ahogyan mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.
    Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik igédet, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból.

Szenteld meg őket az igazságban, mert a te igéd igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.

    Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések Húsvét 7. vasárnapjára

Pap:    Testvéreim! Krisztus felment a mennybe, hogy reánk árassza a Szentlelket. Kérjük mennyei Atyánktól a Szentlélek ajándékait, hogy tanúságot tehessünk Krisztus haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről!

Lektor:
    1.    Add, Urunk, hogy Egyházad a világban jel legyen, amely a túlvilág felé mutat!
        Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

    2.    Engedd, Urunk, hogy a népek felismerjék az Egyház hivatását, és elfogadják Krisztusról szóló tanúságtételét!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    3.    Áraszd ki, Urunk, Szentlelkedet a világra, hogy szeretetben egyesítse az emberiséget!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    4.    Add, Urunk, hogy egyházközségünk minden tagja földi életének folyamán a jótékonyság gyakorlásával tegyen tanúságot az örök javak értékéről!

Hívek: Kérünk téged . . .

    5.    Engedd, Urunk, hogy akik árvának és elhagyatottnak érzik magukat, a Szentlélekben rátaláljanak az igazi örömre!
        Hívek: Kérünk téged . . .

Pap:    Urunk, Istenünk? Te úgy akartad, hogy a feltámadt Krisztus mennyei dicsőségéből elküldje nekünk a Szentlelket. Kérünk, hogy a Szentlélek kiáradása erősítse bennünk a testvéri összetartozást! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek:    Ámen.