OLVASMÁNY ApCsel 2, 14a. 36-41

    Péter arról tanúskodik, hogy Jézus valódi értelemben volt Messiás: Isten igazolta őt a feltámadásban. Kereszthalála tehát nem az elvetettség jele volt, hanem igazi áldozat a világ bűneiért. Az ember akkor részesedik megváltói kegyelmében, ha hisz benne, bűnbánatot tart és megkeresztelkedik. Ez az üzenet mindenkinek szól: az ószövetségi népnek és azoknak is, akik eddig távol jártak Istentől, vagyis a pogányoknak is.


OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből

    Isten Úrrá és Messiássá tette Jézust.

    Pünkösd napján Péter a tizenegy (apostol) kíséretében előlépett és hangos szóval így beszélt:
    ,,Tudja meg Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!''
    E szavak hallatára fájdalom járta át a szívüket, és megkérdezték Pétert meg a többi apostolt: ,,Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?'' Péter azt felelte: ,,Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára. Akkor elnyeritek a Szentlélek ajándékát. Az ígéret ugyanis nektek és gyermekeiteknek szól, és mindazoknak, akik távol vannak ugyan, de a mi Urunk, Istenünk hívja őket.'' Még más szavakkal is biztatta és buzdította őket: ,,Engedjétek, hogy kimentsünk benneteket ebből a romlott nemzedékből!''
    Erre azok, akik hajlottak szavára, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek tért meg.

    Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 22, 1-3a. 3b-4. 5. 6     9. tónus.  

Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. Vö. 1. vers.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 1. szám.

Előénekes: Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemen illatos olaj csillog, * serlegem megtöltöd bőkezűen.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.

SZENTLECKE 1 Pét 2, 20b-25

    Péter itt két gondolattal jelzi megváltásunkat. Az első az, hogy Krisztus mint áldozati bárány vállalta értünk az engesztelő áldozatot. A rosszat, a szidalmazást, a durvaságot nem viszonozta, hanem rábízta magát az igazságos Bíróra. Vezeklése és engedelmessége megdicsőítette az Atyát, ezért nekünk is megadja a kegyelmet, hogy elforduljunk a bűntől és az igazságnak éljünk. A másik gondolat az, hogy Krisztus nélkül olyanok volnánk, mint a juhok pásztor nélkül. ő azonban Egyházán keresztül magához kapcsol és védelmez.

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből

    Megtértetek lelketek Pásztorához.

    Szeretteim! Ha a jót teszitek és türelmesen szenvedtek, az kedves az Isten előtt. Hiszen erre kaptatok meghívást, mert Krisztus is szenvedett értünk, példát hagyva nektek, hogy a nyomában járjatok: ,,Bűnt nem követett el, s hamisság nem volt a szájában.''
    Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos Bíróra. Vétkeinket saját testében fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek, és az igazságnak éljünk. Az ő sebei szereztek számotokra gyógyulást.
    Olyanok voltatok ugyanis, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek Pásztorához és oltalmazójához.

    Ez az Isten igéje.

ALLELUJA

Alleluja. 8. szám.
Jézus mondja: + ,,Én vagyok a jó Pásztor. * Ismerem juhaimat, és juhaim ismernek engem. Jn 10, 14 8 – G. tónus.
Alleluja.

EVANGÉLIUM Jn 10, 1-10

    A pásztor és a nyáj képe az Ószövetségben Isten és a nép kapcsolatát jelzi. Krisztus itt több hasonlatot használ. Először jelzi, hogy ő nyíltan és jogosan közeledik az emberekhez, mert a nyájat magáénak vallja. Nyíltan tanít, övéi megismerik a hangját ő az Atyától kijelölt igazi pásztor. De őmellette szükség van más pásztorokra is. Ezek csak akkor igaziak, ha rajta keresztül, az ő megbízásából közelednek. Az Egyházban minden hivatal és minden kegyelem őrá megy vissza.

+ EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

    Én vagyok a juhok kapuja.

    Abban az időben így szólt Jézus:
    ,,Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.''
    Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél.
    Jézus ezért így folytatta: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.''

    Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések Húsvét 4. vasárnapjára

Pap:    Imádkozzunk, testvéreim, Krisztushoz, örök Főpapunkhoz, aki jó Pásztorként jött el közénk, hogy országába hívjon minket!

Lektor:

 

    1.    Áldd meg, Urunk, N. pápát, főpásztorainkat és papjainkat, hogy a jó Pásztor áldozatosságával vezessék a rájuk bízottakat!
        Hívek:. Kérünk téged, hallgass meg minket!

    2.    Légy, Urunk, jó Pásztora az egész világnak, hogy békében éljenek a nemzetek!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    3.    Vezesd egységre nyájadat, hogy egy akol legyen és egy Pásztor!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    4.    Áldd meg, Urunk a keresztény családokat, és támassz belőlük szent papi és szerzetesi hivatásokat!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    5.    Adj erőt a fiataloknak, akiket szolgálatodra kiválasztottál, hogy felelősségteljesen elfogadják és őrizzék a hivatás kegyelmét!
        Hívek: Kérünk téged . . .

Pap:    Urunk és Istenünk! Te, a jó Pásztor, életedet adtad érettünk. Add, hogy sokan kövessék hívó szavadat, és a te áldozatos szereteteddel dolgozzanak a lelkekért. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek:    Ámen.