Bibliai tévés vetélkedő családoknak
- Részletek
- Találatok: 2355
Rosta Mária, a Zikkurat Színpadi Ügynökség producere sajtótájékoztatóján elmondta, a Társulat című zenei tehetségkutató műsor sikere ellenére 2008 őszén nem tűzte műsorára az akkor már megfogant bibliai tárgyú vetélkedőműsor ötletét a királyi televízió. „Időközben némileg változott, megérett a koncepció. A Szövetség hangsúlyozottan nem felekezeti műsor, nem akar hittanórát adni, és tartózkodik az agitatív megnyilvánulásoktól. Komplex műveltséget igénylő családi vetélkedő lesz, amely több korosztályt, de különösképp az ifjúságot szeretné megszólítani” – hangsúlyozta Rosta. A műsor célja egy olyan ember- és családközpontú televíziós vetélkedősorozat létrehozása, amely a műfaj legjobb hagyományait eleveníti fel.
A csapatokat egy-egy ötfős család: anya, apa és három gyermek – vér szerinti gyerekek, unokatestvér vagy barát – alkotja. Az adásokban két csapat vetélkedik egymással, de az előzetes casting alapján az adás kezdetén a stúdióban húsz csapat ül majd. A játék egy villámvetélkedővel kezdődik, amely eldönti, aznap ki kerül versenybe. Akik nem játszanak, azok az adott adás nézői lesznek, és a következő adásban újra esélyük van indulni.
Minden adás rejtett tematikát hordoz magában, és a nézők feladata lesz eldönteni, hogy milyen filozófiai vagy erkölcsi tárgyú témakör köré rendeződött az adott hétvége.
Görög Athéna, az MTVA gyermek- és ifjúsági műsorainak főszerkesztője a sajtótájékoztatón üdvözölte a műveltségi vetélkedőt. Kiemelte, hosszú évek óta nem indít ifjúsági és gyermekműsorokat a televízió, ez a valamikor virágzó szerkesztőség most éled újjá.
A Szövetség egyszerre szeretne klasszikus és modern lenni, így feltárni az emberi kultúra szerteágazó történetét az ifjúság számára vonzó és nemzetközi szinten egyedülálló műsorkonstrukcióként.


Rádió hallgatása

