Szűrők

Amint hírt adtunk róla, szeptember 25-én Rómában kerül sor Chiara Luce Badano boldoggáavatására. Eddig több mint tizenkétezren, többségükben fiatalok jelentkeztek az ünnepi szertartásokon és a szombat esti programon való részvételre.

Sorozatunk a társadalomban egyre szélesebb körben terjedő ezoterikus jelenségekről ad keresztény szempontú ismertetést. A témák között szerepel az ezotéria, a radiesztézia, az alternatív gyógyászat, a Hellinger-féle családállítás, a reiki, a kineziológia, a fengsui, a Bach-virágterápia stb. Hatodik összefoglalónk a homeopátiáról szól.

A Budapesti Központi Oltáregyesület országos engesztelő lelkinapot tart 2010. október 7-én az Örökimádás-templomban. A program de. 10 órától 19 óráig tart. A programot záró szentmisét 18 órától Székely János püspök celebrálja.

XVI. Benedek pápa szeptember 22-én a Szent Péter téren tartotta meg az általános kihallgatást, katekézisét nagy-britanniai útjának szentelve. Utazását hivatalos látogatásnak jellemezte, amely zarándoklat is a brit nép hitéletben gazdag történelmében és jelenében. A pápalátogatás egyik legfontosabb eseménye John Henry Newman bíboros boldoggáavatása volt.

Egy XIV. századi, páratlan értékű Trónoló Madonna-freskót találtak a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom szentélyében. A templomban, amely páratlan értéket képvisel a budapesti épületek sorában, mivel az előző ezer év minden kora rajta hagyta a nyomát, minél több freskót feltárnak, hogy újra eredeti színeiben pompázhasson a szentély. A freskót Erdő Péter bíboros áldja meg szeptember 26-án.