Szűrők

„Bár anyagi kényszer indította el az iskolaátadásokat, de a katolikus egyház csak ott vett át intézményt, ahol erre az adott önkormányzat kérte, és ahol a szülők és pedagógusok is mellette voltak” – mondta Pápai Lajos megyéspüspök, a Magyar Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának elnöke és Dékány Ferenc, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatója az iskolaátvételek kapcsán a Magyar Kurírral folytatott beszélgetésben.

alt– Volt-e egységes koncepció arra, mi alapján vesz át az egyház...

Különleges missziós lehetőség a MÉCS Napok Élettársaknak című lelkigyakorlatos program, amely házasság nélkül együtt élő pároknak kínálja fel a hit és a szentségi házasság megtartó erejét.

altMagyarországon november 4. és 6. között első ízben szervezik meg Gabriel Calvo egyik legújabb programját Mészáros Domonkos OP vezetésével. A lelkigyakorlatra olyan párokat várnak, akik egyházi házasságkötés szándéka nélkül akár évek óta együtt élnek, esetleg gyermekeket is nevelnek.

A kétnapos lelki...

A család közös ünneplésére hívja Bíró László, az MKPK családreferens püspöke a családokat, a házaspárokat, a családokat szerető papokat, szerzeteseket és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll.

alt„Ünnepeljük együtt a családot, tegyünk tanúságot arról, hogy a családban élni öröm és boldogság, és hirdessük, hogy a család a társadalom számára pótolhatatlan értékek forrása! Erre utal a kongresszus mottója is: 'Nagy titok ez!' (Ef 5,32)” – fogalmaz meghívójában a családpüspök.

Kedves Testvérek!

Egy rendhagyó zarándoklatra / túrárahívlak benneteket: az október 8-i hétvégénszervezzük a pálosokkal, Mária Úttal, a HétKaland Egyesülettel és a Gyöngyök útjával közösen a Pálos 70 zarándoklat és teljesítménytúrát, aminek az a lényege, hogy többféle hosszúságú és nehézségű útvonal közül lehet választani, Budapest és Márianosztra közötta kegykép 300 éves búcsújához kapcsolódóan, egykori és jelenlegi pálos kolostorok érintésével, nagyrészt az észak-déli kék Mária út...

Az egyházi hitelesítésben döntő szerepet játszanak majd a tudományos vizsgálatok, ám az elismerés csak akkor fog megtörténni, amikor mi már nem élünk – nyilatkozták a látnokok.

altA Hittani Kongregáció Camillo Ruini bíboros vezetésével 2009 novemberében nemzetközi bizottságot hozott létre a međugorjei események kivizsgálására. A bíborosokból, püspökökből és szakértőkből álló bizottság sorra kikérdezi a látnokokat, és számos tudományos vizsgálatot is végeztet rajtuk.